Régen nem bonyolították túl a kenyérsütés művészetét, mégis elképesztően finom, kívül ropogós, belül mégis puha kenyeret tudtak sütni.
Mindenféle adalék és tartósítószer nélkül, a legegyszerűbb hozzávalókkal dolgozva. Most egy ilyen receptet mutatunk nektek.
Hozzávalók:
- 200 g kovász
- 280 ml víz
- 500 g kenyérliszt (ha nincs, akkor sima fehérliszt)
- 12 g só
Elkészítés:
A kovászos tészta elkészítésének első lépése, hogy összekeverjük a lisztet és a vizet, majd állni hagyjuk 1-2 órán át.
Ezt követően adjuk hozzá a kovászt és géppel vagy kézzel addig dagasztjuk, amíg selymes tésztát nem kapunk. Fontos, hogy a sót csak mindezek után adjuk a tésztához.
Dagasztás után tegyük át a tésztát egy kiolajozott tálba, hagyjuk pihenni két órán át, és közben félóránként hajtogassuk a következők szerint: fentről lefelé, lentről felfelé, majd balról jobbra és jobbról balra hajtsuk át a tésztát, aztán fordítsuk a másik oldalára.
Ha ezzel végeztünk, hagyjuk a tálban legalább egy órán keresztül, lefedve. A tésztánk akkor kelt meg, ha legalább a duplájára dagadt és ha jól dolgoztunk apró buborékok is megjelennek a tetején.
A kenyér sütését megelőzően 30 perccel kapcsoljuk be a sütőt, benne egy lábassal, amelybe 2 dl vizet öntsünk. Ez kellő párát biztosít majd a légtérben, mire elkezdődik a sütés.
A kenyeret 230 fokon süssük 35 percig, majd az utolsó 10 percben 200 fokon.
Mielőtt kivesszük a sütőből, öt percig még hagyjuk benne félig kinyitott ajtónál. Rácsra téve, tetejét pici vízzel megspriccelve gyönyörű, cserepes tetejű kenyeret kapunk.